
A versenyt a Földes Ferenc Gimnázium 2007-ben érettségizett diákjai indították el a 2007/2008-as tanévben.
Az első két évben a matematika verseny regionális szintű volt, amelyen 7-12. osztályos tanulók vehettek részt.
2009-től országossá bővült, sőt a legidősebbek fizikából is összemérhették tudásukat, idén pedig kémiaversenyt is indítunk számukra.
2010-től határon túli magyar diákok is jelentkezhetnek versenyünkre, akik éltek is a lehetőséggel (Székelyudvarhely, Nagyvárad és Zenta városa is képviseltette magát).

A versenyzők hat kategóriában indulhatnak, a részvétel ingyenes, nem kell nevezési díjat fizetniük.
A verseny két fordulóból áll. A novemberi első forduló legjobb 200 diákja vehet részt a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban, februárban megrendezett 3 napos döntőn.
A versenyt az Albrecht Dürer Pro Mathematica Alapítvány finanszírozza (eddigi támogatóink többek között: Oktatási és Kulturális Minisztérium, ELMŰ Zrt., Typotex Kiadó).
A versenyen olyan 3 fős csapatok nevezhetnek, ahol legalább egy csapattag lány. Célunk, hogy a lányok körében is népszerűsítsük a természettudományokat.
A verseny teljes szervezését egyetemisták, önkéntesen végzik. Büszkék vagyunk arra, hogy a versenyzők közül ma már többen szervezőként segítik munkánkat. Jelenleg 35-en vesznek részt a szervezésben.
A versenyt szabadidős programok is gazdagítják: kémiai kísérlet-bemutató, kulturális vetélkedő, mely során Miskolcot is megismerhetik a résztvevők. Meghívott előadóink — matematikusok, mérnökök a BME-ről, fizikusok az ELTE-ről, történészek, régészek — tudományterületük egy-egy érdekes szeletét mutatják be előadásaikban.

Céljaink
A matematikai és természettudományos tehetséggondozásnak hazánkban és határainkon átívelve több, mint 100 éves hagyománya van. Ezt a hagyományt szeretnénk folytatni, az alábbi célokat szem előtt tartva:
-
Lehetőséget szeretnénk biztosítani, olyan tehetséges diákok számára a versenyen való részvételre, akiknek nincs módjuk bekerülni a tehetséggondozás megszokott intézményeibe. Ezért 5-től 8-ik osztályos tanulók számára megyei versenyt hirdetünk Borsod – Abaúj – Zemplén megyében. Célunk, hogy felhívásunk a megye minden iskolájába eljusson.
-
Fontosnak tartjuk, hogy fejlesszük a tehetséges diákok problémamegoldó képességét. Ezért a feladatsoraink összeállításánál figyelünk arra, hogy érdekes, eddig nem ismert, komplex feladatokat válasszunk ki.
-
Mindenképp törekszünk arra, hogy a verseny fejlessze a csapatmunka és kooperációs képességeket, mely manapság egyre meghatározóbbá és fontosabbá válnak a mindennapi életben és a munka világában egyaránt.
-
Hosszú távon is szeretnénk fenntartani azt a modellt, hogy a verseny szervezői egyetemisták, hiszen így a középiskolás diákoknak lehetőségük van első kézből tájékozódni továbbtanulási lehetőségeikről.
-
Legfontosabb célunk, hogy azok számára is biztosítani tudjuk a versenyen való részvételt, akiknek a verseny költségei (szállás, étkezés) meghaladják az anyagi lehetőségeiket.
-
Az idei év legfontosabb eredménye, hogy 2012-ben egy tehetséggondozó nyári tábort is szervezünk, ahol alaposabb és hosszabb szakmai programot tudunk megvalósítani.




Információk a versenyről